Ugye megvan, mikor a Született Feleségekben éppen Eva Longoria (Gabrielle) színésznő harisnyatartót húz fel és a férjét kéri meg, hogy segítsen neki felkapcsolni a harisnyájára?

Az egész jelentben a szexuális feszültség szinte tapintható és a férj rövid időn belül rá is veti magát a nőre. Nem meglepő módon ez lett a sorozat egyik legszexisebb jelenete. Később a színésznő nyilatkozott is a témában, hiszen az amerikai néző közönséget nagyon érdekelte, hogy mi a véleménye a fehérneműről: Az egyik legszexisebb ruhadarabnak tartom, amit gyakran használok is a párom elcsábítására. Fontos hogy ilyen izgalmakkal feldobjuk a párkapcsolatunkat mert ez mindkét fél számára meglepetéseket okozhat! Az egyik tippem azok számára akik ezt kipróbálnák, hogy a harisnyakötő fölé húzzák a szexi fehérneműt, mivel így az anélkül távozhat rólunk, hogy a harisnyakötő útban lenne és lekerülne rólunk, hiszen egy félig kibontott édesség sokkal vonzóbb, mint egy teljesen kicsomagolt”

A legpikánsabb harisnyatartóink:

Harisnyatartó története:

Az első korai megjelenése a 18. századra tehető, amikor a férfiak is viseltek harisnyát. Hogy megfelelően rögzíthessék magukra a ruhadarabot, ezért harisnyatartó bőr övet kötöttek magukra, így gátolva meg azt a lecsúszástól.

A 19. században ez tovább módosult a nők körében, akik keskeny és puha szövet anyagokkal erősítették magukra a harisnyanadrágukat. A maihoz hasonló, de még kezdetlegesebb változatát csak a

20. század második felében érte el ahol a nők a férfi magazinok címlapján viselték őket. Így adva teret egy igencsak szexis ruhadarabnak. Egyik kevésbé használt esküvői hagyományban az újdonsült feleség a menyasszonyi csokrát dobja hátra a nép közé, míg ezután a férj teszi ugyanezt a feleség harisnyakötőjével. Ezután hagyományosan annak a férfinak aki elkapta a harisnyakötőt, táncolnia kell azzal a nővel, aki a csokrot kapta el.

Hogyan helyezzük fel helyesen?

Sokan nem hordanak ilyesmit és talán először csak az esküvőjük napján kerülnek vele testközelbe. Ezért talán annyira nem is meglepő, hogy sokan bajlódnak a helyes viselésével és felhelyezésével. Ha nem megfelelően van rajtunk a harisnyatartó az akár nagyon kényelmetlen is lehet, így kedvet szegve attól, hogy többet használjuk. Az egyik leggyakoribb hiba a harisnyatartó csat nem megfelelő beakasztása.A másik gyakori hiba, hogy a hátulsó csatot rossz helyen rögzítik a harisnyához és így az ülés közben az folyamatos nyomást gyakorol a combra. Nem csoda hát ezek után, hogy sok nő szerint nagyon kényelmetlen viselni és nem is próbálkoznak vele többet.

A helyes felhelyezés elöl pont középen kell beakasztani. Ha ezt egy óramutatón képzeljük el akkor elülső csak a 12-nél helyezkedjen el, míg a hátsó csat a jobb lábon a 4-nél legyen. A bal lábon ugyan ez pedig a 8-nál. Ha erre odafigyelünk, akkor sokkal kényelmesebb és nem mellesleg nagyon szexis viselet lehet, amit sűrűbben is viselhetünk a párunk kedvében járva.

Kis kitérő a combharisnyák felé:

Ha már beszélünk a harisnyatartókról itt érdemes megemlíteni a combharisnyákat is, hiszen nagyon szorosan kapcsolódik a kettő egymáshoz! A klasszikus combharisnyák, amit mindenki ismer ezek a szilikonos combharisnyák, amelyből persze elég sok fajta van: necc, nejlon, és mindenféle mintás. Ugye ez azért van, hogy ne csússzon le és így egész nap tudd hordani. Ami fontos, hogy ezeket a combharisnyákat hétköznapi használatra találták ki. Ezek nem arra vannak, hogy harisnyatartóval hordjuk, mivel funkcionálisan nem működik amiatt, hogy a harisnyának túl vastag a szilikon rétege. Illetve azt sem szabad elfelejteni, hogy nyomot hagy a lábon, amikor levesszük. Nagyon nehéz szépen szexisen megszabadulni tőle.

A legnépszerűbb combharisnyáink:

Amit mindenképp ajánlatos hordani a harisnyatartóhoz azok a nejlon combharisnyák, amikből szerencsére szintén rengeteg fajta van. Így mindenki könnyen megtalálhatja a számára illetve a partnerének leginkább tetsző típust. Ezekhez viszont mindenképp tudni kell, hogy magukban nem működnek, csak harisnyatartóval hiszen nincs rajta a szilikon rész, ami megtartaná a lábadon így nagyon hamar elkezd lecsúszni, ami ugyebár nagyon kényelmetlen. Ezért is nagyon fontos, hogy megnézzük, hogy milyen combharisnyát is veszünk a boltban. Így ezekhez kimondottan ajánlott harisnyatartót viselni, mivel csak ez fogja a helyén tartani a kis rakoncátlant! ;) Kimondottan szexis darabja a női ruha kollekciónak, amelyet leginkább otthoni csábításra használhatunk fel, de a merészebbek nyugodtan használhatják mindennapi viselethez is.

A necc pártiaknak

Harisnyatartók fajtái:

A harisnyatartókból is elég sokféle van így érdemes odafigyelni, hogy mely harisnyatartóhoz milyen combharisnya húzható fel, amely igazán beindítja a férfiak fantáziáját. A szélesebb derék harisnyatartók sokkal nőiesebbé teszi a formát. Sokkal inkább kihangsúlyozza a csípőt és a derekat, így igazán vonzóvá teszik a viselőjét.

Függően hogy milyen a testalkatod választhatsz több fajta közül, hogy mit szeretnél jobban hangsúlyozni, vagy éppen mi az amit jobban szeretnél picit elfedni. A vékonyabb csipkés változata viszont a kevesebb néha több elven hódítja meg a férfiak figyelmét. Ahhoz, hogy a megfelelő hatás biztos legyen érdemes megtudni a párunktól, hogy milyen alsónemű fajtát tart vonzónak.

Sokan nem tudják, hogy a combharisnyát meddig is érdemes felhúzni. Mindenképp ügyeljünk rá, hogy ne a combtőig húzzuk fel, hanem legalább maradjon egy 10-15 centi, ahol kilátszik a com egy kis része. Ahogy belekap a harisnyatartó a combharisnyába, az egy kicsit meghúzza felfelé így egy szép formát ad, amely tökéletesen illeszkedik a lábhoz. Emiatt sokkal komfortosabban érzi magát benne az ember.

Mindent összegezve hölgyeim ne ijedjünk meg új dolgokat kipróbálni a mindennapi viseletben, vagy akár otthon a csábítás terén, mert garantáltan új és izgalmas élményeket szerezhetünk vele magunknak és partnerünknek egyaránt!

Csipkés combvédőink:

Harisnyatartó kínálatunkhoz kattints »