A franciabugyi egy női alsónemű fajta, amely kinézetre egy rövidnadrágra emlékeztet, de anyaga, könnyűsége egyértelművé teszi, hogy fehérnemű. Abban különbözik a megszokott bugyitól, hogy takarja a csípőt, a comb legfelső részét, illetve a teljes feneket fedi. Van belőle teljesen testre simulós verzió, illetve laza, ,,nyitott lábú” megjelelöléssel ellátott, lábra nem feszülős verziós is. Így első olvasásra biztosan felmerül az olvasóban, hogy de hát akkor mitől szexis?

De mielőtt túlságosan előrehaladnánk, nézzük meg eredetüket.

A 18. század vége előtt a nők még nem hordtak alsóneműket. 1800 körül kezdtek megjelenni az úgynevezett ,,gatyák”, melyek valóban két lábszárral rendelkeztek és a deréknál voltak összevarrva. A 19. század végéig egyszínűek és egyszerűek voltak. Ekkor jöttek rá, hogy a fehérnemű is lehet divatos, és kezdtek belevonni csipkét és szalagokat a készítésbe. Az 1860-as években pedig már a színes alsóneműk is kezdtek elterjedni, de még mindig a fehér volt a legnépszerűbb.

A 19. századig a bugyik szárának hossza egészen a térdek alá ért. Az 1920-as évektől kezdett egyre jobban rövidülni, a térdek fölé kerülni. Erről az időszakról azt is elmondhatjuk, hogy a rózsaszín, elefántcsontszín és a barack színű bugyik voltak a legkedveltebbek. És itt érkezünk el a francia bugyik megjelenéséhez, ugyanis az egyre jobban rövidülő szárú bugyikat kezdték el francia bugyinak nevezni. A névnek két eredete lehet: az egyik, hogy az emberek úgy gondolták, ez a merészség csak is a franciáktól jöhet, a másik pedig az, hogy a kán kán táncosok is hasonló bugyit viseltek a szoknya alatt.

A mai bugyik, melyeknek már nincs szára, nem túl rég jelentek meg, egész csak az 1940-es években. A következő, ennél rövidebb bugyifajták, a tangák, pedig bármilyen hihetetlen, csak az 1990-es években váltak népszerűvé. Ugyanebben az időszakban a francia bugyik is újra visszatértek a köztudatba, ám már új nevekkel, mint például a hipszter bugyi vagy a miniboxer.

Milyen típusok közül választhatunk?

Különböző fajta franciabugyi fajták elérhetőek a fehérnemű üzletekben. Ezek mind különböznek árban, méretben, anyagban és fazonban.

Hagyományos franciabugyi

Vannak emberek, akik kifejezetten antik fehérneműket gyűjtenek és ezért keresek mindenütt a francia fehérneműket, illetve vannak akik kizárólag a modernebb kialakítású bugyikat preferálják, mert ezek védhetik az enyén szerénységét, amikor a szoknyát, vagy nagyon rövid nadrágot viselnek.

Fél francia bugyi

Azoknak, akik nem tudnak dönteni, hogy a hagyományos bugyit szeretnék, vagy a franciát. Ebből a fajtából is találhatunk csipkéset, színeset, mintásat.

Francia tanga

Ahogy a neve is mondja: ez a bugyi a franciabugyi és a tanga kombinációja. Ami annyit takar, hogy az övrésze széles, eleje is olyan, mint a franciabugyié, hátulja a tangára hasonlít, de a különbség az, hogy félig azért fedi a popsit. Brazil tanga néven is megtalálható. A franciatangák egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, így megvásárolhatóak minden színben, illetve csipkés, és hagyományos elasztikus pamut kivitelezésben.

Nálunk megtalálod!

Jadea 742 csipkés pamut bugyi
Jadea 742 csipkés pamut bugyi
2 390 Ft
MEGNÉZEM »
Triumph Sexy Angel Hipster alsó
Triumph Sexy Angel Hipster alsó
5 315 Ft
MEGNÉZEM »
Obsessive Bloom shorts szexi boxer
Obsessive Bloom shorts szexi boxer

Normál ár: 3 490 Ft

Special Price 990 Ft

MEGNÉZEM »
Jadea 1630 csipkés francia bugyi
Jadea 1630 csipkés francia bugyi

Normál ár: 2 790 Ft

Special Price 590 Ft

MEGNÉZEM »
Bellissima 057 női seamless francia boxer
Bellissima 057 női seamless francia boxer
2 490 Ft
MEGNÉZEM »

9 indok, amiért érdemes franciabugyit választani:

1. Ami a legfontosabb: eszméletlen szexis

Valóban, szinte a köldökig érnek, és igen, a száruk is hosszú. De valami mégiscsak szexissé teszi őket! Van olyan, ami a testhez tapad, és követi a formákat, de van olyan is, ami lenge, szinte mint egy kis szoknya, de szinte mindegyik könnyű, finom anyagból készül. Arról nem is beszélve, hogy nőies színekből, édes mintákból válogathatunk. Nem lehetne nem szexisnek érezni magunkat benne!

2. A franciabugyik picit több takarást biztosítanak

Nyilvánvaló, hogy egy picit többet takarnak, mint az átlagos bugyik. Ám mindenkivel megesik, hogy felcsúszik pár kiló, amit így könnyen eltitkolhatunk.

3. A franciabugyik felső része a csípőn fekszik

Ez azoknál hatalmas előny, akik szeretik a retró öltözéket. Végre nem kell furcsán érezniük magunkat azért, mert a fehérnemű övrésze centikkel a szoknya vagy a nadrág övrésze alatt van.

4. Egy franciabugyi kecses.

Egyszerűen élvezet viselni, nincs ezen mit vitázni.

5. A franciabugyik hosszabb szárúak, mint a standard bugyik

Első hallásra biztosan furán hangzik, de ha belegondolunk van értelme: a formákat kiemelő, testhez tapadó vékony ruháknál nem látszik meg a fenéken a bugyi körvonala. Ugye milyen jó?

6. Akár pizsama alsó is lehet

Alakjukból kifolyólag tökéletesen funkcionálnak pizsamaalsónak. Csak egy csinos hálóing kell hozzá. Sőt, a vagányabbak kombinálhatják a pasitól elkobozott inggel. Garantáltan ellenálhatatlan.

7. Higiénikusabb, és kényelmesebb mint a tanga, de még mindig szexis

Sokat hallgatunk arról, hogy a tangák nem feltétlenül higiénikusak, és ártalmasak lehetnek az egészségre. Aki hisz ebben, és óvatos akar lenni, de még mindig valami szexisre vágyik, annak itt a tökéletes megoldás!

8. A franciabugyiknak lábuk van

A hagyományos bugyikal szemben ismét a szárhosszúság nyer, ha sportolni, aktívkodni indulunk. Kevésbé ereszti át a szelet, és védi a combot mozgás közben.

9. Igazából akár magad is elkészítheted!

Ha kicsit jobban körülnézel, csomó szabásmintát találhatsz az interneten. Anyag sem sok kell hozzá, és nagyon spéci varró előtudás sem szükséges hozzá. Csak egy kis kreatívitás kell, és szabad a pálya!

Kedvet kaptál? Ide kattintva tudsz tovább nézelődni! »