x
0 db
0,00 Ft
 
 
Világmárkák diszkont áron!


2013.02.10. 1:00:00

Szezonális trend

Szezonális trend az élvonal bemutatóin keresztül I.

Arra gondoltam, hogy egy-egy tervezőnek ne csak kampányképeit nézzük, hanem a bemutatóin felvonultatott ruháinak fotóit is. Így még több képet kaphatunk a szezon trendjéről.

Kezdjük rögtön a Dior divatházzal:
Szín- és anyagfelhozatalát tekintve roppant változatos a kollekció, illetve minden egyes darabjával a nőies nőknek bókol. Gaytten a negyvenes évekbeli francia sikket vette alapul, amit úgy ültetett át a mai divatba, hogy meghagyta könnyedségét és finomságát.
A ruhák minden apró részlete a nőiességet hangsúlyozza: a peplum-fazonok, a színek találkozásai, az átlapolt dekoltázsok, illetve az övek és a rafinált ráncolások mind azért felelnek, hogy kecses, törékeny és légies legyen a sziluett. A krémes, púderes árnyalatok és a selymes kelmék egyszerűen elbűvölőek, egy pillanatra sem hagyják unalomba veszni a tekintetet.

Az ellentétpárok teszik igazán különlegessé a kollekciót: a nehézkes és könnyed anyagok, a szűkülő és bővülő fazonok, valamint a hideg, fémes és a meleg, púderes színek találkozása változatosságot visznek az összképbe.

A peplum-fazon sokat ismétli önmagát, de az apró, változatos részletek miatt nem lehet megunni.

Jól látható a következő ruháknál, hogy néha elegendő egy eltérő anyag- és színsáv, hogy hivalkodás nélkül is feltűnő legyen a ruha.

És végül a kollekcióból az én kedvencem, a kárpitmintás kapát.

A Balmain divatház egy olyan művészeti ágazat világába kalandozott el, melynek hagyományos, mesteri mintázatait összemosta a divattal. Olivier Rousteing-nek, a divatház tervezője a híres Fabergé-tojások gazdag díszítőelemeit, használta fel kollekciójának tervezésekor. Az arany, ezüst díszítés mellett, a pasztell színek is megjelennek az alapruházatban.


Gianfranco Ferré divatházának tervezői Stefano Citron és Federico Piaggi a luxuseleganciát helyezték új alapokra.
A monokróm fekete kemény határozottságot tükröz a modern vonalvezetésű fazonokkal.

A klasszikus elegancia stílusjegyei szintén felbukkannak, kéttónusú és monokróm összeállításokban. Az őszi kedvenc, a burgundi árnyalat itt is megjelenik.

Jövő héten még megmutatom 3 tervező kollekcióját, addig is a Vogue nemzetközi oldalain Mindenki nézegetheti más tervezők ruháit is!

Jó szórakozást!
Szekeres Adrienn

0 Hozzászólás | Közzétéve: Divat cikkek részlegben a(z) Szegedi Divatiskola Által


2013.02.05. 1:00:00

Szezonális trend
XVIII. rész

Egy kis hazai

Az idei trend megismeréséhez nem csak a külföldi divatházak és tervezők munkáit nézem, hanem kis országunk tervezőinek munkáin keresztül is próbálom megfejteni a stílust, amit az idei szezonban diktálni szeretnének. Olyan tervezőket kerestem, akiknek a marketingje egy kicsit erősebb. (A nemzetközi élvonal a cél.)

Ilyen Gyöngyösi Renáta, aki a 2011-es ’Gombold újra!’ verseny győztese. Saját márkáját építgeti Rózsa Claudiával közösen, aki elsősorban a márka marketingjéért felel. Az Iner márka első kollekciója csillogó, kicsit extravagáns, szürke és homokszínű, őszi darabokat tartalmaz.



Letisztult szabású ruhák és szoknyák az új Dora Abodi-kollekció alappillérei, nőies, egybeszabott midiruhái az új szezon divatszíneit vonultatják fel, de nem csak emiatt akad meg rajtuk a tekintet. A finom anyagokat és a visszafogott fazonokat bőrrátétek és fémszínű díszítések teszik izgalmassá.



Az új szezonra hűvösebb, visszafogottabb színeket választott Tomcsányi Dóri, de a vérforraló részleteket sem felejtette ki őszi-téli kollekciójából. A tőle megszokott módon sportos és nőies fazonok váltják egymást, a puha és kényelmes anyagok könnyedségét pedig merész hátkivágások fokozzák.
A szürke és a kék különféle árnyalatai kisebb-nagyobb dózisokban jelennek meg, ám a téli erdőt ábrázoló anyagmintával a pasztelles levendula is beúszik a képbe.


Nagyon szép hetet! És nézegessétek a magyar tervezők oldalait is!

Szekeres Adrienn

0 Hozzászólás | Közzétéve: Divat cikkek részlegben a(z) Szegedi Divatiskola Által


2013.02.02. 1:00:00

Szezonális trend
XVII. rész

2012-es ősz/tél trend tippek II.

A múlt héten a szezonális trend színeiről, mintáiról írtam, ma szorosan kapcsolódva a témához, a színekhez tartozó formákról, vonalakról, azaz ruhaviseletekről osztanám meg az összegyűjtött tanácsaimat.

Idén ősszel a gardróbodban csinálj helyet a következő trendi daraboknak:

  • Lágy szőrmék: már a tavalyi hideg szezonban is hódítottak a prémek és szőrmés felsőruházatok, idén különösen a gallér, a mandzsetta, a zsebek és kabátok alján jelennek meg a szőrme és prém rátétek.

  • Kötöttek minden mennyiségben: számtalan fazonban és anyagból készülnek az idei kötöttek, a nőies fodrostól a komor férfias stílusig pedig minden megjelenik az idei divat palettán. Kötött poncsók, mellények és sál-felsők kiválóan helyettesítik a kabátot az átmeneti időben. Hordjuk egyszerű pólóra, nadrág vagy farmer fölé.

  • Testhezálló legging: a leggingek szerelmesei idén is örülni fognak, a feszes nadrágok ugyanis ősszel is hódítanak. A modern high-tech stílusú fényes daraboktól a romantikusabb mintás fazonokon át a visszafogott egyszínűekig minden fazon trendinek számít!

  • Ceruzaszoknyák: az elegáns nőiesség jegyében a szoknyák örök klasszikusa, a ceruzaszoknya idén is hódító - és mi érthetően rajongunk érte, hiszen igazán szexi!

  • Babydoll blézerek és kardigánok: a retro stílusú rövidebb, könyékig érő felsőruházatok csodásan mutatnak a magasított fazonú nadrágokkal, vagy a popsit rejtő hosszú felsők felett.

  • Férfias vonal: a bársonynadrágok, a pizsama stílus, a szigorú kabátok vagy az egyenes nadrágszabások mind az idei férfias stílus képviselői. Magassarkú cipővel és csinos kiegészítőkkel azonban abszolút nőiessé tehetjük ezeket!

  • Ruhaszerű kabátok: igazán nőies darabok, amelyek kihangsúlyozzák a derekat. Hordhatjuk ruha vagy szoknya fölé, magassarkú cipővel/csizmával.

  • Sikkes vállvillantós pulóverek: a pulóverek egyik legszexibb változata a vállvillantós típus, ugyanakkor könnyed, trendi hatása van, amellyel különlegesnek érezheted magad a hétköznapokon is!

  • Köpenyek, poncsók és társaik: készülhetnek szőrméből, szövetekből, bőrből vagy kötött anyagból, ezek a felsőruházatok biztos sikert aratnak. Mivel nem követik alakunkat, lábainkat ne rejtsük el.

  • Asszimetrikus dzsekik: az idei hideg szezonban megjelennek azok a blézerek és dzsekik, amelyeknek szokatlan szabása van - ferdén kapcsolódnak össze, esetleg féloldalt ovális, másik oldalon egyenes szabásuk van. A lényeg az asszimetria!
  • Bőr: Legyen szó kabátról, mellényről, nadrágról, vagy szoknyáról, ha bőrből, jobb esetben műbőrből készült, akkor az már tuti befutó lesz a didergős napokon. A tökéletes összhatás érdekében bátran kombináld a bőrt egyéb, melegebb anyagokkal.

  • Peplum lányok: Sokak szerint a divat nem változik, csupán időről-időre megismétli önmagát. Ez igaz lehet egy régi darabra, a peplumra, mely idén ősszel ismét világhódító útjára indul, készen állva rá, hogy szekrényed kedvencévé váljon.

  • Bársonyos puhaság: Ez az elegáns és figyelemfelkeltő anyag a 2012-es ősz-tél nagy slágere, melyet a bőrhöz hasonlóan célszerű más anyagokkal kombinálni. Szerencsére a ’80-as évek súlyos bársony rémálmai már a múlté, a mai bársonyos öltözetek könnyedebbek és nőiesebbek, mint valaha.

0 Hozzászólás | Közzétéve: Divat cikkek részlegben a(z) Szegedi Divatiskola Által


2013.02.01. 1:00:00

Szezonális trend
XVI. rész

2012-es ősz/tél trend tippek I.

Az elmúlt hetekben megpróbáltam a hangulatát, az irányzatit bemutatni az idei őszi/téli trendnek. Most ígéretemhez híven összeszedtem a legfontosabb ötleteket a trendekkel kapcsolatban. Milyen ruhadarabok, milyen kiegészítők, milyen színek, milyen vonalak kísérik ezt a szezont. Ezen a héten a színek, minták tekintetében írok néhány tanácsot, a következő alkalommal, pedig a konkrét ruhadarabokról és kiegészítőkről.

Az idei szezon színei és mintái:

  • Eklektika a divatban: most végre előkerülhet minden érdekes ruhadarab a szekrényből - tarka selymek, viselt kötöttek, arany hímzések!

  • Retro minták: ezek az elegáns minták annyira bájossá teszik ruhadarabjainkat! Egy különleges retro ruhát nem csak azért érdemes beszerezni, mert divatos, hanem azért is, mert örök klasszikus, amely évek múltán is trendi marad.

  • Divatos kockás minta: idén ősszel szinte bármilyen kockás minta divatosnak számít, és bármilyen ruhadarabunkon megjelenhet! Arra azonban figyeljünk, hogy ne kombináljuk más karakteres mintával, inkább hordjuk egyszínűvel.

  • Tarka apró mintás ruhák: az apró minták a hideg szezonban kissé sötétebb tónusúak és élénkebbek a tavalyinál, megjelentek a spriccentett változatok is a megszokott kendő- és retro minták mellett.

  • Keleti szépségek: a keleti kultúrák, sokarcúsága, egzotikuma, gazdagon díszített motívumai és impozáns színei egyszerre megjelennek ebben az idényben.

  • Nyers erők, természetes színek: a természetet idéző meleg földszínek szinte kötelezőek az őszi hangulathoz. Párosítsuk szürkével vagy világoskékkel, hiszen ezek az árnyalatok nagyszerű komplementerei a meleg őszi színeknek.

  • Tűzpiros: az élénkvörös árnyalat az idei hideg szezon legdivatosabb színe. Klasszikus választás bármely ruhadarabunknak vagy kiegészítőnknek, jól illik feketével vagy sötétkékkel. Számos gyönyörű színt ígér az ősz, de a legvibrálóbb energiabombája a tűzpiros lesz, mely nemcsak társtónusként mutatja meg érzéki és vidám oldalát. Ám a morózusabb, kevert árnyalatai szintén vezető elemként jelentek meg a trendjósló divatheteken: a borvörös, a rozsdás bordó, a burgundi és a lilás bíbor idén több teret kíván magának a kiegészítőknél, vagyis közülük bármelyik uralkodó szerepet tölthet be a stílusodban.

  • Ezüst és metál ragyogás: futurisztikus, igazán modern trend az ezüst stílus, illik a nagyvárosi stílust kedvelő határozott személyiségekhez. Világoskékkel és szürkével nagyszerűen mutat. Ha nem vagy ennyire bevállalós, szerezz be egy-két metálos kiegészítőt, hogy felvillanyozd a hétköznapokat!

Szép hetet!
Szekeres Adrienn

0 Hozzászólás | Közzétéve: Divat cikkek részlegben a(z) Szegedi Divatiskola Által


2013.01.31. 1:00:00

Szezonális trend  XV. rész

Az idei őszi/téli trend inspirációs forrásai

A legutóbbi bejegyzésemben megígért inspirációs forrásokról szeretnék most írni. A kampányképeket és a divatbemutatókat nézve három olyan irányzatot szeretnék megmutatni nektek, mely szerintem hatással volt a divattervezőkre és ezáltal nagyon népszerű lesz nemcsak a kifutókon, de az utcákon is.

A vintage tovább folytatja hódító hadjáratát idén ősszel is. Mivel nagyon nőies és kifinomult stílusról van szó, a '20-as évek divatja nemcsak a kifutókon, hanem természetesen az utcán is népszerű viselet. Akárhogy is, az örök klasszikus vonalak mindig hatnak a tervezőkre. (Így továbbra is lesz derekunk.)

Egy másik visszatérő stílus a fekete és a bőr örök klasszikusa. Sokat elárul a trend hangsúlyosságáról, hogy a még mindig nőies és kifinomult Valentino is hosszú bőrkabátot adott a modelljére. Francesco Scognamiglio a bőrdzsekit nőies behúzásokkal lágyította, míg a Versace rátett még egy lapáttal, és szegecsekkel is kirakta a bőrruháját.

Bőven használt szín idén is a fekete, ám egy szembeötlő különbség azért akad idén: legtöbbször a sötétszürke, a hófehér és a középkék árnyalataival kombinálódik.

A barokkos irányzatból megjelenő stílusjegyek a szezon talán egyik legmegosztóbb trendje. A barokk templomokhoz hasonló aranyozás, a burjánzó virágminták jól mutatják, hogy ezt az irányzatot nagyon jól kell tudni viselni. Talán nem is fejezi ki a 'díszes' eléggé ezt a trendet, a nyomott minták szemkápráztatóan mozgalmasak és annyi gyöngy van egy-egy darabon, amennyit csak fel lehetett varrni az anyagra. Azonban ez az irányzat is jó kezekben remekműveket szült:
A Valentino kollekció még a visszafogottabbakhoz tartozott az elegáns hímzésével:

A Dolce&Gabbana kollekció a trend legtökéletesebb összefoglalása: barokkos, mozgalmas és nagyon szerethető

Stella McCartney a színekben visszafogott volt, de a díszítéseknél már nem:

A Balmain sosem volt egy visszafogott márka, ez a kollekció pedig főleg nem az:

Marchesa:

 

A következő alkalommal már hétköznapi tanácsokkal jövök! Addig is szép hetet!
Szekeres Adrienn

0 Hozzászólás | Közzétéve: Divat cikkek részlegben a(z) Szegedi Divatiskola Által


2013.01.26. 1:00:00

Férfi módra

Kiegészítők 5.
A karóra

 

Sokan nem is gondolnák, milyen nagy jelentősége lehet egy karórának, pedig sok múlhat rajta, ha a megfelelőt választjuk.

Köztudott, hogy egy megjelenés összhatása - főleg ha férfiról van szó – a részletekben rejlik. Ennek oka nyilván az, hogy sok szempontból korlátozottabbak az öltözködési lehetőségeinek, például, ha elegáns ruhát kell magunkra öltenünk. Többnyire a jó öreg öltöny kerül elő, amit variálni az inggel és nyakkendővel lehet, de egy jól megválasztott cipő vagy óra is kulcsfontosságú lehet, ha az összképről van szó. Éppen ezért érdemes beruházni, egy komolyabb, mutatosabb darabra, amely örök adu lehet a kezünkben, illetve ez esetben a kezünkön. A széles választékoknak köszönhetően mindenki találhat magának megfelelő darabot az ízlésének és pénztárcájának megfelelően.

Természetesen nem csak az elegáns szetthez érdemes órát beszerezni, hiszen azért a legtöbb ember nem jár minden nap öltönyben. Egy egyszerű, nyári strandszetthez is kereshetünk órákat, hogy színesítsük kicsit a mindennnapokat. Itt például gondolhatunk a manapság igen kedvelt szilikon pántos órákra, amelyek tárháza mára gyakorlatilag végtelen, mind színben, mind formában. Érdemes vásárolni akár többet is ezekből, hiszen sok fajtája elég barátságos áron elérhető és mindemellett remek kiegészítőnek számítanak a hétköznapi életben is.

Simon Ferenc István

0 Hozzászólás | Közzétéve: Divat cikkek részlegben a(z) Szegedi Divatiskola Által


Mitől szép a szép, és miért csúnya a csúnya? (7)

Amennyiben érthető a szimmetria fontossága a szép indoklása során, még mindig láthatunk valami „zavarót”, de nem tudjuk mi az, miért nem mondjuk rá, hogy szép?

Vizsgáljuk meg az alábbi klasszikusnak nevezett nadrág kosztümöt:



?

Alapanyaga gyapjúszövet, csíkos mintázattal.
Forma: angolos szabásvonal, férfias gallér („hern” fazon).
Blúz: ingblúz, kézelő a férfi zakó ujjakhoz hasonlóan kilátszik.
Záródás: franciás megoldással dísz rózsa kellék.


Látszólag minden a helyén van, vagy mégsem?   Próbáld kitalálni mi az, ami disszonáns az öltözetben?

Választ a folytatásban megtalálod!

0 Hozzászólás | Közzétéve: Divat cikkek részlegben a(z) Szegedi Divatiskola Által


2013.01.10. 1:00:00

Öltözzünk a hideg ellen csinosan!

Itt  a December, a tél, a havazás és a hideg.

Ilyenkor  jobban oda kell figyelnünk arra, hogy mit mire veszünk fel, fontos a réteges öltözködés.

Először is figyeljünk oda a megfelelő minőséges és  meleg  alsóneműre, ami  az öltözékünk alapja!



Válasszunk magunkra trendi és ami a lényeg meleg pulóvereket!







Kiegészítők: A sapka, sál és a kesztyű is elengedhetetlen ebben az időszakban!









Téli kabát!!   Ami még a legfontosabb!






Bajusz Klaudia
0 Hozzászólás | Közzétéve: Divat cikkek részlegben a(z) Szegedi Divatiskola Által


2013.01.01. 1:00:00

Mindenekelőtt, kényelem!
avagy, melyik az a fehérnemű, amelyre irigykedni kell!

Már évszázadokon keresztül, különböző korok, különböző technikával, és formákkal, no meg anyagokkal, de mindig az ideális női (vagy férfi) alakok kiformálására szolgáló fehér neműket konstruáltak.
Ha mélyebben vizsgáljuk meg az eseteket, mégis csak azt kell mondanunk, hogy a konkrét célok kissé eltértek egymástól, miszerint, hol a testrész kiemelésére, hol karcsúsításra, hol pedig egészség javító szándékul szolgáltak. Az öltözet elengedhetetlen ruhadarabjává vált, még akkor is, ha az kívülről nem is látszódott, vagyis csak sejtette látványban magát!

Írásainkban, már korábban említést tettünk a fűzőkről, azonban, hogy mi tette aktuálissá mégis megemlítését, az, hogy a 2013 évben, a textil innovációnak köszönhetően újszerű formában, technikával és anyagból a hölgyek (és esetenként az urak) kedvenc fehérneműjévé válhat a már nem fűzőnek, de azonos célokat kiszolgáló shapewear. (alakformáló fehérnemű)

Kedves Hölgyek és Urak, azért ne várjanak el tőle túl sokat. Nem válnak benne fiatalabbakká, nem fog kevesebb súlyt mutatni a mérleg, de igenis csinosabbak, ápoltabbak lesznek, nem beszélve arról a kényelemérzetről, amit szegény felmenőink nem is képzelhettek el! Nem kell repülősót az orrom alá helyezni, ha netán elájulnék a fűző szorításától!
Együtt mozog a tüdőmmel és a gyomrommal, le tudok hajolni és képzeljék el, még sportolhatok is benne…

Hogy tovább fokozzam, sőt, ha aloe vera revitalizáló és hidratáló bőrápolót is tartalmaznak a szálak közé helyezett kis kapszulák, a testrészemmé válik e nemes, nagyszerű ruhadarab,
és nem lesz szükségem ragacsos krémekkel kenegetni magam az esti, vagy reggeli zuhanyzás után!
Csak így tovább, innováció! Hajrá shapewear!

0 Hozzászólás | Közzétéve: Divat cikkek részlegben a(z) Szegedi Divatiskola Által


2012.10.02. 2:00:00

Szezonális trend
XIV. rész

2012 ősz/tél kampányfotók

Alexander McQueen 2012 ősz/tél kampányMielőtt írnék az idei őszi-téli trendekről, szeretném Veletek megosztani az összegyűjtögetett nagy divatházak kampányképeit, amiből mindenki saját maga is vonhat le következtetéseket, és elindíthatja kreativitásotokat.

A divatkampányok a reklámipar művészi ágazatába sorolhatók, hiszen az épp aktuális kollekciók népszerűsítésén túl stílust és életérzést közvetítenek, miközben pillanatképet adnak az irányadó trendekről. Minden szezonnak megvannak a globális irányzatai, melyek hatást gyakorolnak a ruhákra és kiegészítőkre.

Figyeljétek meg a képeken elsősorban a színeket, azok árnyalatait. Majd nézzétek meg a ruhák vonalát, a sok visszatérő szabásvonalat. A jövő héten szeretnék az idei szezon inspirációs forrásairól írni, kíváncsi lennék, Ti hogyan látjátok… Sok klasszikus forma tért vissza, de ötvözve egy kis futurisztikus érzéssel.

És végül nézzétek úgy is a képeket, hogy milyen érzés kerít hatalmába! Én Dolce & Gabbana fotóiba szerettem bele első látásra. Romantika, szenvedély… ez kell a hideg téli hónapokba!

Kezdeném az Alexander McQueen divatház legújabb, őszi-téli kollekciójához készült csodálatos kampányképével. Sarah Burton különleges alkotásait ezúttal David Sims kapta lencsevégre.



Kate Moss népszerűsíti Salvatore Ferragamo rendkívül elegáns darabokból álló őszi/téli kollekcióját a berlini orosz nagykövetség épületében.


A Louis Vuitton nem okozott meglepetést reklámképeivel, mivel már a divathéten megrendezett showját is a vonatok és állomások hangulata köré építette. Az egyik legösszetettebbnek és legdrágábbnak mondható kampányt hozta össze a szezonban, ugyanis a stúdióba rendelt gőzmozdony állítólag 8 millió dollárba, 1,8 milliárd forintba került. A századfordulós hangulatú ruhákban, kalapokban pózoló modelleket Steven Meisel kapta lencsevégre egy New York-i stúdióban.


Mihalik Enikő az olasz Alberta Ferretti divatháznak készített a 2012-es őszi/téli szezonra kampányképeket az 1987-ben született modellel, Kasia Strussal közösen. A klasszikus olasz eleganciát bemutató képeket Mario Sorrenti fotózta a Ferrettinek.


A celebek egyik kedvenc cipőtervezője, Giuseppe Zanotti immár ötödik alkalommal kérte fel Anja Rubikot reklámarcának. A lengyel szépséget ezúttal minimális, de elegáns díszletek között fotózta Karim Sadli az olasz divatház arany és fekete cipőiben és kiegészítőivel. A művészeti vezető Atelier Franck Durand volt.


Az exkluzív couture kollekcióban gondolkodó Dolce & Gabbana 2012/13-as őszi kampányképei bátran nevezhetőek molto italiano-nak. Az olasz márka egy családi hétvégét mutat be jó hangulatú képein Monica Bellucci, Bianca Balti és Bianca Brandolini főszereplésével. A barokk stílusú, csipke és fémes hímzéssel díszített ruhákban pózoló modelleket Giampaolo Sgura fotózta egy olasz kisvárosban.



Az elismert cipőtervező Jimmy Choo, legújabb kampányképeit egy Rolls Royce Phantom V hátsó ülésén fotózta Terry Richardon a holland szupermodell, Querelle Jansennel és a Versace kifutóiról ismert Jonas Kesslerrel.


Az Emilio Pucci-kampány szintén fényűző pompával párosítja a nőies eleganciát. A háttérdíszletet a firenzei Palazzo Pucci ihlette. Úgy tűnik, a divatfotózás világában idén hideg, sejtelmes fényeket diktálnak a trendek.


A Burberry őszi-téli kampányfotói olyanok, mintha egy régi fekete-fehér film képkockái lennének. Talán épp egy szerelmi történet bontakozik ki London esős, elhagyatott utcáin, az éj leple alatt.


A skót származású színész, Ewan McGregor is feltűnik a Belstaff vagány kampányfotóin. Számára nem idegen a motoros bőrszerkó, hiszen szabadidejében szívesen tesz hosszú körutakat motorjával a világban, általában fanatikus csavargókhoz illő, nehéz terepen.


JASON WU - Az egyszerű, de hatásos képeket Willy Vanderperre készítette.


A svájci Bally márka ismét egy téli csodaországba, vagyis egy síparadicsomba helyezte modelljeit.Fotók: Norman Jean Roy.


További szép hetet!
Szekeres Adrienn – Szegedi Divatiskola

0 Hozzászólás | Közzétéve: Divat cikkek részlegben a(z) Szegedi Divatiskola Által


2012.10.01. 2:00:00

Szezonális trend
XIII. rész

Az idei ősz/tél trendjéről előrejelzés

Kedves Olvasók! Amikor írom ezt a bejegyzést, beköszöntött az első hidegebb nap. Bár naptár szerint már az őszben vagyunk, de eddig az időjárás szinte túl kegyes volt hozzánk… és a napsütést élvezhettük minden nap. A mai időjárás tudatosította, hogy már az őszi divathírekről kell írnom. Viszont a mai bejegyzésben csak egy rövid (számomra) örömhírt közlök a trend előrejelzésekből, és a meglesett kampánybemutatókról.

Legutóbbi bejegyzésemben éppen az alkalmi kalapokról írtam… A női megérzés, hogy miért is volt érdemes a kalap mellett kampányolnom?? Az idei ősz/tél divatbemutatóin a szokásosnál is nagyobb figyelmet szenteltek a kalapok és a kesztyűk kiegészítő viseletének.

Az utóbbi években sajnos nagyon keveset láthattam belőlük a hűvösebb napokban, de most bátran viselhetjük hétköznapjainkban is.

Persze nem a Marc Jacobs (Louis Vuitton) féle gigászi műszőr kalapokat szeretnénk majd látni az utcákon, hanem a többi stílust: a dandy-t, a fedorát, a katonásat vagy éppen a klasszikusat. Annyiféle stílus mutatkozott be a nagy divatházak bemutatóin, hogy csak a fantáziánk, az ízlésünk és persze a pénztárcánk szabja meg azt, hogy melyik mellett tegyük le a voksunkat.

Donna Karan, Emilio Pucci, Giorgio Armani

 

 


Mara Hoffman, Marc by Marc Jacobs, Michael Kors

 

A kesztyűk terén pedig a klasszikus, fekete darabbal nem lehet mellélőni. Az se ijedjen meg, akinek nem a legtökéletesebb formájú a karja, ugyanis rövid, vagy könyékig érő ujjakkal rendelkező felsővel is viselhető, mint ahogy azt a Carolina Herrera, a Chanel vagy Diane von Fürstenberg kifutóján is láthatjuk.


Carolina Herrera, Chanel, Diane von Furstenberg Lanvin, Nina Ricci és Tory Burch

Szép hetet kívánok!
Szekeres Adrienn – Szegedi Divatiskola

0 Hozzászólás | Közzétéve: Divat cikkek részlegben a(z) Szegedi Divatiskola Által


2012.08.22. 2:00:00

Mitől szép a szép, és miért csúnya a csúnya?(6)

Nem kaptunk visszajelzést arra kérdésünkre, hogy valóban meg lehetünk-e elégedve a képen látható egyensúllyal?

Ha úgy döntöttél, hogy igen, akkor elemezd még egyszer a bemutatott képeket! Hol találod meg azt az egyetlen vonalat, mely a szimmetriát jelöli ki?

 


Igen, kedves olvasó, a szimmetria az egyensúly és a rend egyik meghatározója.

Ha az első képet nézzük - mely öltözet tervezője a magyar népviseletből adaptált motívumokat használta fel valamilyen technikával -, a felső részen tökéletes a rend! A nadrág esetében felborult! Mintha két ember alsó végtagja a rossz felvétel miatt egy törzs alá került volna! Mellékesen megjegyzem a magyar népviselet díszítése csak szimmetria alapján rendeződik!

Láttál-e két, eltérő kosarú melltartót? Igen, a látvány és az érzet csonkítaná a tested! Ugyan ez érzékelhető az öltözeted felső rétegén is! Ha aszimmetrikus öltözetet viselsz, bocsánat, de azt kell mondanom, hogy „csonkítottad” magadon a rendet, de úgy is fogalmazhatnék, hogy magadat.

Folytatjuk! Szegedi Divatiskola

0 Hozzászólás | Közzétéve: Divat cikkek részlegben a(z) Szegedi Divatiskola Által


2012.08.21. 2:00:00

Mitől szép a szép, és miért csúnya a csúnya?


Tehát, láttuk, hogy a szimmetria tengely egy olyan varázslatos vonal, mely megbonthatja azt a látványt és véleményt, amit igazán nem is vettünk észre eddig, vagy talán csak éreztük, hogy,  valahogy…még is...talán, nem annyira tetszik az a valami.

Az előző képek alapján – remélve, hogy a környezetüket jól megvizsgálták – azt a következtetést vonhatjuk le, hogy akkor szép a szép, ha szimmetrikus!

Van jobboldal, van baloldal és van közép! Ha a jobboldal olyan, mint a baloldal, akkor, heuréka!!!!!!!!!
Megtaláltunk egy egyensúlyt, vagyis a szépet.
De meg lehetünk-e elégedve az ilyetén egyensúllyal?



Gombold újra c. pályázat döntős modelljei

Folytatjuk!
Szegedi Divatiskola
0 Hozzászólás | Közzétéve: Divat cikkek részlegben a(z) Szegedi Divatiskola Által


2012.08.20. 2:00:00

Mitől szép a szép, és miért csúnya a csúnya?


A természet részeként élünk, minden, ami közre vesz bennünket és nem emberi alkotás a rend törvényei szerint szimmetrián, harmónián és arányon alapszik.

Íme, a szimmetria.

Az 1. jelzésű fa koronája a függőleges tengelyre közel teljesen szimmetrikus. Míg a 2. jelzésű esetében nem állíthatjuk ezt.

Tehát, melyik a szép?
1. 2.


Figyeljék meg környezetüket, keressenek rá példát!
Folytatjuk!
Szegedi Divatiskola
0 Hozzászólás | Közzétéve: Divat cikkek részlegben a(z) Szegedi Divatiskola Által


2012.08.06. 2:00:00

Mitől szép a szép, és miért csúnya a csúnya?(3)

Kedves olvasó, ha érdekel a szépség nem filozofikus taglalása, kérlek, csatlakozz hozzánk, játssz velünk gondolatban és próbáld követni játékunkat, melyben – reményeink szerint – belátod Te is: mitől szép a szép…

Válaszd ki a két kép közül, melyik Számodra a tetszetősebb:

1.                                                            2.

Melyiket választottad: 1. 2. ?
Indokold hozzászólásodban, miért azt választottad!

Folytatjuk!
Szegedi Divatiskola

0 Hozzászólás | Közzétéve: Divat cikkek részlegben a(z) Szegedi Divatiskola Által


2012.08.05. 2:00:00

Mitől szép a szép, és miért csúnya a csúnya?...(2)

Bármennyire is furcsának tűnik a szépség, vagy ideál fogalma nem új keletű. Mióta az ember észlelni tudta a körülötte látható világot és mióta valamilyen eszköz segítségével a környezetünkben látottakat le tudta képezni, tudatosan, vagy tudattalanul, de foglalkoztatta, miért is szép és tetszetős, amit lát, vagy hall.

Sőt, volt olyan érzéki élmény, hogy vagy síkban, vagy térben rögtön megörökítette, de már elképzelései után formába öltötte, milyen szépséges formát szeretne, amihez hasonlítani lehet…

                    Willendorfi Vénusz                                                                      Miloi Vénusz

Folytatjuk!
Szegedi Divatiskola

0 Hozzászólás | Közzétéve: Divat cikkek részlegben a(z) Szegedi Divatiskola Által


2012.08.04. 2:00:00

Új sorozat, melynek feladata, hogy bemutassuk mitől szép a szép az öltözködésben! (1)

??

Többen úgy vélik, hogy a szépség fogalma egyértelműen szubjektív kategória. Azt állítják egyesek, hogy az a szép, ami neki tetszik és punktum!

Valóban, ez is igaz. Azonban, ha mindenki a saját ízlésvilága, kulturáltsága, anyagi és társadalmi helyzete szerint vélekedik, akkor a szubjektum sokasága egy kaotikus halmazba csoportosul, rendetlen halmazok, rendetlenségek sorozata…

De akkor, ha minden ember más és másképpen vélekedik, akkor mitől látják szépnek a szépet, és miért látják csúnyának a csúnyát?
Hogyan lehet különbséget tenni a szép és csúnya között?

Nem kívánjuk filozofikus gondolatokkal kifejteni az előbbiek mikéntjét, de reményeink több illusztráció segítségével rá tudunk világítani arra, hogyan és miért láthatja szépnek a szépet és miért tud különbséget tenni a szép és csúnya között.

??

 

Folytatjuk!
Szegedi Divatiskola

0 Hozzászólás | Közzétéve: Divat cikkek részlegben a(z) Szegedi Divatiskola Által


2012.08.03. 2:00:00

Miért nincs gomb a melltartón?

Gimbelem, gombolom,…, szól a dal egy jövő kép reményében..
De, mi is az a fránya gomb, ami akadályt jelent az esemény mihamarabbi elérésében?

A gomb, kérem, az egy záródási mód az öltözéken, ruhadarabon. Úgy is mondhatjuk, hogy ideiglenes záródás, mert aránylag könnyű mozdulattal meg is szüntethető. Mivel többségében látható a kelme felületén, ezért nemcsak „köt”, hanem díszít is.

Nos, ha megvizsgáljuk, hogy a melltartó funkciójához milyen záródás alkalmas, az esetenként rendkívül díszes csecse-becse csak részlegesen tudja teljesíteni a rá kirótt feladatot.

Az alábbi kép kellően szemlélteti a gombok harcát a feszítő erővel szemben.

Igen, a feszítő erőt kell leküzdeni egy melltartó záródása esetén is, de nem csak egy ponton, hanem szélesebb sávban. Így a testet körül ölelő elasztikus pánt egyenletes erőmegoszlása úgy érhető el, hogy a gomb helyett kapcsot, vagy csatot alkalmazunk.

Másik probléma, hogy a gomb erőteljesen kiemelkedik a kelme síkjából, így, vagy átnyomódik a ruhán, ami esztétikailag kívánni valót hagy maga után, vagy benyomódik a testbe, ami kényelmetlenséget csak fokozza.

Ugye igazam van!

Azért díszíteni lehet, finom, könnyű, vékony, aprócska díszgombokkal!

Üdv:
Szegedi Divatiskola

0 Hozzászólás | Közzétéve: Divat cikkek részlegben a(z) Szegedi Divatiskola Által


2012.08.02. 2:00:00

Férfi módra - Kiegészítők 3.

Kalapdivat ma

A legutóbbi alkalommal a kalapok története volt a központban, ezzel az alkalommal kicsit a ma kalapjai kerülnek előtérbe.

Manapság már nem annyira divat a kalap a mindennnapokban, bár azért akadnak kivételek. Megfigyeléseim szerint leginkább a fedora kalapok, illetve az ezekhez hasonló darabok kapnak nagyobb szerepet ma. Ezeket is többnyire vagy kifejezetten egy lezser, nyári szett részeként vagy egy kimondottan elegáns összeállítás darabjaiként láthatjuk. Az általános és tényszerű látvány ellenére, néhány divatház idén nyárra kifejezetten kalapos férfiakat képzel az utcára.

(Ami egyébként nem butaság, ha arra is figyelünk, hogy a kalap remekül véd a perzselő UV-sugarak ellen.)


Az igazság az, hogy ma már tényleg csak egy szűk réteg hord ilyen fejfedőket. Kedvelőik nagyobb része az idősebb korosztály tagja már, de találkozhatunk a fiatalabbak körében is lelkes viselőkkel. Ennek minden bizonnyal megvannak a maga társadalmi és kultúrális okai is. Azonban azt sem szabad feledni, hogy vannak olyanok akik kedvelnék a kalapokat, csak nem igazán áll jól nekik, így hát bárki, bármit is mond ez egy igen fontos kizáró ok lehet, ha valóban használni is szeretné az ember a kalapot és nem csak nézegetni.


Nem elfelejtendő dolog, hogy egy-egy kalap remekül feldobhatja az összeállításainkat. Itt is -  mint minden esetben - nagyon fontos a színek és anyagok harmóniája. Tehát nem veszünk szalmakalapot az öltönyhöz és nem egy fekete szövetből készült kalappal koronázzuk az aznapi strandolós szettet. Mindenesetre aki szereti a kalapokat és hordani is tudja őket, idén sem szenvedhet hiányt, ami a választékot illeti.


Simon Ferenc István
Szegedi Divatiskola

0 Hozzászólás | Közzétéve: Divat cikkek részlegben a(z) Szegedi Divatiskola Által


2012.08.01. 2:00:00

Nyaralunk a városban, azaz mit tegyek a bőröndbe, ha a pihenést pl. Budapesten töltöm!

- Nyáron a városban töltött napokat legjobb kényelmes, puha anyagokból készült ruhákban élvezni. Ajánlott még, hogy legalább a felső ruházat jó nedvszívó képességgel rendelkezzen, mivel sétálás közben bizony izzadunk!

- Tekintettel a városra, ahol nyüzsögnek az emberek, természetesen szeretnénk egyben csinosak is lenni.

- Ruházatban, lábbeliben, kiegészítőkben egyaránt próbáljuk meg ezen tulajdonságokat  össze hangolni megjelenésünkben, hogy aztán élvezhessük a nyarat és a városban lévő pezsgést!


Bajusz Klaudia!
Szegedi Divatiskola!

0 Hozzászólás | Közzétéve: Divat cikkek részlegben a(z) Szegedi Divatiskola Által


Kérlek várj...

Vásárlás folytatása or Kosár megtekintése
Vásárlás folytatása or Kosár megtekintése